[opening
| [press]

Leho/Czki

Exhibition date: 
29 November 2013 - 24 January 2014

LEHO/CZKI
 

The next exhibition of kArton gallery, entitled LEHO/CZKI presents two graphic- and caricature artists. Despite of the same family name István Lehoczki and Károly Lehoczki are not relatives, but their common name caused many misunderstandings in the past. Now kArton would like to sort this out, and in a kind of “compare and contrast” method present and differentiate between the works of the artists.

István  Lehoczki „LEHO” (1950 - 2007) graphic artist, caricaturist worked for the satiric newspapers, Ludas Matyi, then Új Ludas from 1971. His caricatures were published among others in the Hócipő, Kurír-Elefánt, Élet és Irodalom and Népszabadság – in the latter he had his own daily column. His main genre is caricature, but he also did book and students’ book illustrations, designed different applied graphical works, drew advertisements. His caricatures, signed as “Leho” also appeared in numerous crossword puzzle magazines.

In the 1990s he won the Opus Prize, Press Box Prize,  György Brenner Prize and Joseph Pulitzer Memory Prize, and was given the Middle Cross of the Order of Merit of the Republic of Hungary.  He participated in a number of exhibitions, for example the National Caricature Exhibition in the Ernst Museum in 1975, the Caricature Exhibition at Balatonföldvár in 1981, or the exhibition of the György Brenner Caricature Competition in1995. He also took part in several international exhibitions (in Tokio, Montreal, Knokke-Heist, Marostica, Prague, Ankara.)

Károly Lehoczki „CZKI” (1957- 2012) caricature artist and musician did caricatures from 1991.  His drawings appeared on the pages of newspapers like Hócipő,  Népszabadság, Népszava, Magyar Nemzet, Mai Nap, and Nők Lapja, and the online surfaces of Figyelő and HVG. Between 1996 and 1999 he was the art editor and drawer of Ludas Matyi. He signed his caricatures as „Czki”.

He made several book covers and illustrations, and was awarded at many competitions and art festivals, such as the International Cartoon Festival (Belgium) in 1993, also won the György Brenner Prize and in 1995 he was given the First Prize of the Eurokartonale (Belgium).  As a musician he was the member of the Jeep, the Kontroll Csoport, the Balkán Tourist, the Új Nem and the Kistehén Tánczenekar.

 

Opening: 28 November 2013, 7 p.m.

Opened by: Gergely Litkai

On view: 29 November 2013 - 24 January 2014

István Lehoczki: Miracle in the city
Károly Lehoczki: In the court of Negró Kerál
Sajtó: 

Litkai Gergely megnyitó beszéde. Elhangzott 2013. november 28-án a kArton galériában.

               " Kedves Egybegyűltek! Emlékkiállítást megnyitni mindig rossz, mert akire emlékezünk, fizikai valójában már nincs köztünk. Házassági évforduló egyedül, randi, ahova egy nap késéssel érkezünk, peepshow zárás után. Egy Emlékkiállítás mégis jó, mert egy karikaturista munkájában benne van az arca, a gondolatai, a humora, megannyi pillanatkép, amire egyetlen fénykép sem képes.

                Kiállítást megnyitni ugyanakkor a legfurább dolog, az embernek méltatnia kell az alkotót, akinek a képei magukért beszélnek, mintha egy fellépés után valaki a színpadra jönne és elmondaná, milyen jó is voltam, és kiemelné különösen 7:42-nél azt a gyerekes poént.  A képekről beszélni, hacsak nem takarja ki a felkért vendég, fölösleges, egy karikatúráról beszélni pedig szinte bűn, olyan mint a kínos viccmagyarázás.

Leho és Czki karikatúráiról beszélni pedig szinte lehetetlen.

Lehoczki Karcsival éveken át dolgoztunk együtt és mindig vártam, hogy átjöjjenek a rajzok, hogy meglássam az újságban, mert ellenállhatatlanul nevetésre csábítottak, az arcok, a fejek, a furcsa szemek, a figurák, akiknek a sorsából egy képkockát kaptunk. A jó filmkarakter, olyan, mint Karcsi figurái, egy pillantásra felismerhető, mégis hihetetlen mélysége van. Nem kétdimenziós kockabetyárok, hanem saját történettel, élettel, bajokkal és boldogsággal teli grafikai lények. Az ágyunk mellett, a hálószobánkban ott lóg a négy lover, a nem csak a latin szeretőké a világ sorozatból, akiket bármeddig el tudok nézegetni. És én ezt szeretem Karcsi rajzaiban, ez az, ami mindig lenyűgözött, hogy a poén mellett, a rajz történetén kívül megismertem egy hőst, aki kitöltötte a rendelkezésre álló téglalapot vagy négyzetet.  Élet költözött az újságpapírra vagy a képkeretbe.

                Karcsiban megvolt az őserő, az ősrobbanás, az Ur Knall, bajuszában több energia volt, mint nekem az egész hajfrizurámban valaha is lesz. Karcsi sűrű volt, mint egy csipetkével bőven felgazdagított bableves, minden falatnál új íz, lényében megállt a kanál. Végigpillantva a rajzokon mégis közhelyesnek hangzik mindez, mintha a versailles-i kastély a Szép Házak magazinban kapna kritikát.

                A kiállítás-megnyitók másik fontos sajátja a művész pályafutásának ismertetése, mintha egy állásinterjún lennénk. Lehoczki Károly 1957-ben született Kecelen. Karikatúráival több fontos díjat is nyert, például 1993-ban a belgiumi International Cartoon Festival Szakmai díját.  CZKI művésznéven a 80-as évek óta közölt karikatúrákat többek között a Hócipő, a Népszabadság, a Népszava, a Magyar Nemzet, a Blikk című lapokban, dobosként a Kontroll Csoportban (1981-1983), a Balkán Touristban (1985-1989), az Új Nemben (1991-1992) és a Kistehén Tánczenekarban, valamint az Ur Knallban játszott. 1996–1999 között az Új Ludas Matyi élclap művészeti szerkesztője volt. 2001 júliusától 2010 februárjáig csináltuk együtt a Villanyállatot.

Az első Kistehén koncerten kettővel voltunk többen nézők, mint a zenekar, a Villanyállatot pedig Murányi Marci adta tovább, miután a paródia valóságos részét kezdte el csinálni egy bulvárlapnál. A Blikknél újra kollégák lettek, ahol Bélám aratott egy csíkban.

A Susogós Mackók is Karcsi rajzai alapján születtek meg, és utána lettek csak bábsztárok. De ott volt például Hídember a Nemzeti Hérosz, aki bármikor Lánchíddá tudott alakulni vagy éppen Betmen Gábor a fejedelem-szuperhős, aki Batmobiljával nagyon gyorsan Pestre tudott érni Erdélyből. De említhetném a Mi lett malackából? című rajzot is, ahol egy elhízott rózsaszínű disznó felett Tigris trófeája díszeleg.

Karcsi lánya, Liza is közreműködött a rovatban, amikor megalkotta a fehérje feldolgozó vállalat fiktív rajzpályázatára, a kiscicámból enyv lesz című ceruzarajzot, amelyben egy kislány egy kondért keverget, amiből gyanúsan kikandikál egy macskafarok. Nagyon reméltem, hogy nem mutatja meg az iskolában.

Lehoczki István, Leho 2007-ben hunyt el, hátrahagyva sajátos univerzumát, utolsó kérése az volt a Hócipőnél, hogy ne írjanak róla nekrológot, karikaturista társai emékeztek meg róla egy-egy rajzzal.  Én is gyakran azt érzem, hogy érdemesebb lenne még életünkben begyűjteni a nekrológokat, azt a sok jót és szépet, amikor megírnak, ha meghal az ember, a temetésen pedig inkább hallgatni, és örülni annak, hogy az elismeréseket már életében bezsebelhette. Én is csak néhány gondolatot szeretnék megosztani, nem is nekrológként, inkább a kiállítás elé egy kis személyes előszó gyanánt.

Egyetemistaként a Népszabadság ügyvédi irodájában dolgoztam, és mindig az első volt, hogy megnézzem a karikatúráit, mai napig, ha valaki azt mondja Leho, elém ugranak a duzzadt hüvelykhez hasonló orral rendelkező hordótestű polgárok, akik mindig a fizika szabályaival dacolva, előre-hátra dülöngélnek, ahogy a szituáció súlya rájuk nehezedik, csapott vállukon hordozva a poénokat. Kisemberek, akik nagy dolgok tanúi, akik sajátos békaperspektívából látják a világ folyását, amit vajmi kis esélyük van megváltoztatni. Ahogy egy 2004-es rajza képszövege is jelzi. Jaj, de nagy fiú lettél! Maholnap már kivándorolsz.

Leho pályáját 1975-ben a Ludas Matyi című szatirikus hetilapnál kezdte, majd 1991-től a lap utódjánál, az Új Ludasnál folytatta. Karikatúrái megjelentek a Kurír-Elefántban, a Pesti Viccben, a Hócipőben, a Zsaru Magazinban, rejtvényújságokban, illetve a Népszabadságban, ahol napi rovata volt és még a halála előtti napokban is jelentek meg rajzai. Kollégái Leho becenéven emlegették. A Népszabadságnál Brenner György helyét foglalta el, akit mesterének tartott. 1995-ben Opusz-díjat, 1996-ban Sajtópáholy-díjat és Joseph Pulitzer-emlékdíjat kapott, 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.

Puritán felsorolás ez, ami formalitás az ő esetében is, ha körbe néznek, hiszen ezt sem munkahelyek, sem díjak nem mondják el, amit itt látnak. És talán itt is bekövetkezik, ami egy kiállításon igazi diadal, amikor a látogatók egy képre nézve őszintén nevetnek. "