„Ízlésrendőrség kéne ezeknek itten...!” Ismert gyűjtő kifakadása

Számtalanszor csodálkoztunk azon, hogy Itália, Japán, vagy a Skandináv országok mitől váltak „ízlés nagyhatalommá”.

A válasz a múltban keresendő. Számtalan generáció egymásra épülő, egymásba fonódó és bizony gyakran egymást tagadó ízlés formáló építménye adja ezeknek a nagyhatalmaknak az alapját. Már eszmélésük első pillanatától az anyatejjel együtt szívják magukba azt, amit jó ízlésnek nevezünk.
A pelus színe. Anyu ruhája. A fal, a függöny, vagy a bútor színe, anyaga. A szemközti ház. Az utca. A kocsik. A fák. A nap. Az ég.

Itt álljunk meg egy pillanatra! A Természetnek könnyű! Egyszerűen képtelen rondát alkotni. Az arányok, a formák, a színek, mind esztétikusak.

Persze ez nem egy nagy hanyatt esés, hiszen Ő a KERT. Mi csak megtűrt vendégei vagyunk. Persze, csak hogy az elmúlt pár ezer évben elkezdtünk kertészkedni Benne, és ez bizony nagy felelősséggel jár, ugyanis az előző gondolatban-amit elfelejtettem befejezni - leírt újszülött azt kapja a rózsás kis arcocskájába, amit köré rakunk: pelus, ruha, bútor, ház, utca…stb. Ez nagy felelősség, amit nem vállalhat fel Apu és Anyu. Ugyan, - mondjuk - hiszen Apunak és Anyunak remek ízlése van. Megmondta a Rozi néni is! Hát Rozi néni hajnalban minden esetre jelenjen meg a szemközti tűzfal előtt. Hozzon kendőt a szeme elé és száz forintot golyóra.

Ehhez ugyanis érteni kell! Ezt a tudást szerencsés esetben, pár arra érzékenyített egyed, hosszas képzés és több évtized tapasztalatának eredményeként birtokolja. Nos, hát az Ő dolguk az, hogy megmondják a frankót Anyunak, Apunak és nekünk. Az Ő dolguk felvenni a harcot Rozi néni ellen.

A mienk pedig, az, hogy hagyjuk Őket alkotni, elemezni vagy gyűjteni, és nagyon, nagyon tisztelni Őket ezért.

Kozma Péter