[megnyitó
| [sajtó]

Két város meséje - Kim Jinseok és Szatmári Gergely kiállítása

Kiállítás dátuma: 
2015. május 29 - június 26.

A Koreai Kulturális Központ és a kArton szervezésében nyílik Kim Jinseok és Szatmári Gergely kiállítása, akik egymás fővárosában készítettek fotókat. Magyarország és Dél-Korea, Budapest és Szöul – két megállás nélkül fejlődő, ragyogó és „cool” város. Két fotós útra kelt, hogy megörökítse egymás szeretett városának, lakóinak pillanatait.

Szatmári Gergely tíz napot töltött Szöulban. Koncepciója a városi környezet és az emberek bemutatása volt, függetlenül attól, hogy igazolja vagy sem a nézők esetleges elvárásait, az európai sztereotípiákat vagy éppen azok ellenkezőjét.

Kim Jinsuk majd’ egy hónapot töltött Magyarországon, és akárcsak magyar pályatársa, a városi élet és lakói arcán megjelenő, koreaihoz hasonlító vagy különböző érzelem-lenyomatokat kereste. Módszerével, melynek a minden napi, órákon át tartó gyaloglás az alapja, valódi szituációkat örökít meg, hétköznapi embereket történetek hősévé téve.

 

"Szöul és Budapest - a másik szemével
Szöul és Budapest repülővel utazva 11 órányi távolságra van egymástól. Mindkét város évezredes történelemmel rendelkezik, ennek ellenére több különbség van köztük, mint hasonlóság. Szöul egy tízmillió lakosú modern megacity, míg Budapestről elmondható, hogy minden szegletében egy a történelem emlékeit hordozó város. Szöult a rá jellemző állandó pörgés és dinamikusság révén gyakran nevezik egy angol szójátékkal élve „Ázsia lelkének” (Seoul, Soul of Asia), Budapestet mi Koreában úgy ismerjük, mint „a Duna gyöngye” (Pearl of Danube) ezzel is utalva a városképet ékesítő gyönyörű, történelmi épületekre. Az elmúlt évszázadokra visszatekintve azt hiszem mindkét várost nevezhetjük forradalmak helyszínének, mára pedig a modernitás és posztmodernitás képviselőivé váltak.
2015. áprilisban és májusban két fotográfus vállalkozott arra, hogy fényképeiken keresztül bemutatassák Szöult és Budapestet, visszaadva azokat a pillanatokat, amelyekben ők felfedezték egymás szülőhazájának fővárosait. Bár a képeken is visszaköszön a különbség a két eltérő városkép között, mégis meglepő az a hasonlóság, ami az emberek arcára tekintve visszaköszön. Ez a hasonlóság az érzelmekben ragadható meg, hiszen a nevetés, a szerelem, a fájdalom, a könnyek országhatároktól függetlenül univerzálisak, így az arcokon megjelenő érzelmek kifejezése is természetes módon hasonló.  A képek ezért érintenek meg minket, ezek az érzelmek mindenki számára fontosak és személyes emlékeket idéznek.
Szatmári Gergely, a magyar fotóművész fényképezte már Amerikát, Németországot, Angliát, Franciaországot és számos más európai országot. Ezúttal a különleges együttműködési program révén tíz napig járta Szöul utcáit. Kim Jinseok-ot hazájában „sétáló fotográfusként” ismerik, hiszen ő is számos országban, többek között Nepálban, Spanyolországban, Svájcban, Franciaországban készített már képeket, melyekből egy hétkötetes fotósorozat jelent meg. Most egy hónapot töltött Budapesten, hogy a városban barangolva fotókat készíthessen.
Jelen együttműködésben az a különleges, hogy a két fotóművész egymás fővárosait külföldiként fedezi fel és örökíti meg. Egyedülálló lehetőség ez arra, hogy rávilágítsanak olyan mozzanatokra, amelyek a helyi lakosok számára annyira hétköznapiak, hogy általában egyszerűen átsiklanak rajta. A fényképeken megragadott szépség nem pusztán a város szépsége, hanem az ott élők szépsége is. A kiállításra ellátogatók merően új szemszögből pillanthanak rá erre a két városra és érthetik meg az ott élőket és mindennapjaikat. Hiszem, hogy ez az együttműködés a kulturális csere kitűnő példája, és különleges élménnyel ajándékozza meg mind a két résztvevő művészt, mind a közönséget."

Kim Jaehwan, a magyarországi Koreai Kulturális Központ igazgatója

 

KEDVES LÁTOGATÓINK!
A Két város meséje című kiállítás technikai okok miatt június 1-jén hétfőn és június 5-én pénteken (13-18 óra helyett) 12-17 óra között látogatható!
Megértésüket köszönjük!
 

Sajtó: 

Videó összefoglaló a Koreai Kulturális Központtól:

https://youtu.be/Fpm6LyhTuEI

 

 

http://www.prae.hu/article/8400-ket-varos-ket-fotos-ket-terem/

Komornik Eszter
2015. 05. 30.
Két város, két fotós, két terem

A Koreai Kulturális Központ és a kArton galéria nem mindennapi kollaborációjának köszönhetően két fotográfus – Szatmári Gergely és Kim Jinseok – egymás szülőhazájába látogatva arra vállalkozott, hogy fényképeiken keresztül bemutatják Szöult és Budapestet, visszaadva azon pillanatokat, melyekben felfedezték a másik városának szépségét és egyediségét.

Két város, két fotós, két terem: a Két város meséje az első ilyen jellegű tárlat, mely közös nevezőre kívánja hozni Budapest és Szöul látszólag merőben eltérő atmoszféráját. Az egyik oldalon a magyar főváros nosztalgikus jelenetei – villamos, budai látkép, utcai momentumok –, a másikon a szöuli élet eltagadhatatlanul „cool” és impresszív életképei, közöttük pedig ott feszül a mindezt összetartó, kultúrákon és sztereotípiákon átívelő közös koncepció, ami pont az egyén szubjektív látásmódját hangsúlyozza. A kiállítás dualitása lehetővé teszi, hogy újabb és újabb összefüggéseket, ellentéteket és hasonlóságokat találva egy szinte kimeríthetetlen párbeszéd valósulhasson meg a műalkotások között, amelyek nem csak egymásra, de magára a befogadóra is óhatatlanul reflektálnak. A konceptfotók, a portrék, a megszokott, mégis megismételhetetlen pillanatokat hangsúlyozó képek friss szemmel szembesítenek a minket körülvevő világgal, így a mindennapok banalitásai hirtelen pótolhatatlan és szerethető élményekként tűnnek fel.

A galéria osztott tere miatt kézenfekvőnek tűnne az alkotók képeinek teljes szétválasztása, a kiállítás kurátorai azonban pont a kettősségben lévő egységet szerették volna tovább hangsúlyozni azzal, hogy Kim és Szatmári képeit az egymással szembeni falakon helyezték el. Habár a tárlat széles merítést próbál bemutatni a fotósok munkáiból, szerencsés ötlet volt mindezt kiegészíteni a TV-n vetített slideshow-val, ahol fényképről fényképre végigkövethetőek a két város felfedezésének stációi és a fel-felbukkanó közös motívumok: tradicionális ételek, éjszakai élet, urbánus életképek, helyi nevezetességek. A kevert sorrendben váltakozó fotókról néha nem is lehet teljes bizonyossággal megállapítani, melyik városban készültek – ilyenkor segítségünkre lehet a két alkotó egyértelműen megkülönböztethető stílusa.

A hazájában „sétáló fotográfusként” is emlegetett Kim Jinseok képein egy átlagos nap talán számunkra már észrevehetetlen szépségei ütnek át – olyan okosan és szerencsésen elkapott momentumok, melyekkel szembesülve talán magunk is más szemmel kezdünk tekinteni környezetünkre. A Szatmári Gergely objektívén átszűrődő Szöul egy közvetlen, mély tradíciókkal bíró, ugyanakkor gyors ütemben fejlődő város képét villantja fel előttünk, ahol az emberek nyitottak és kíváncsiak – erre utal koncepciójának elnevezése, a „cool” is. Az alkotói intenciók mellett a falon olvasható interjúrészletekből az is kiderül, milyen nehézségekkel és milyen esetleges előítéletekkel vágtak neki az útnak, s hogy a több hetes terepmunka ezen hogyan módosított – olyan vallomások ezek, melyekben nyugodtan megbízhatunk, hiszen közvetlen bizonyítékaik ott lógnak körülöttünk a falakon.

A Koreai Kulturális Központ és a kArton galéria közös szervezésében megvalósult fotókiállítás egyfajta hidat próbál képezni két – látszólag merőben eltérő – főváros, ország, kultúra között úgy, hogy nem akarja leplezni sem azok hasonlóságait, sem különbségeit. A koncepció mögötti eszme ellenére – vagy éppenséggel pont emiatt – a látogató a befogadás és értelmezés teljes szabadságával rendelkezik, amely egyaránt vonatkozhat a képcsoportok közti kapcsolatok beazonosítására, vagy az egyes alkotásokban felsejlő univerzalitások felfedezésére, de ugyanúgy teret ad egy rövid, szórakoztató és tétnélküli barangolásra is az ismerős-ismeretlen terepeken. A Két város meséje nem konkrét értelmezéseket, csupán lehetőségeket kínál, miközben olyan jellegzetes kérdéseket is boncolgat, mint a nemzeti ideológia vagy a multikulturalizmus.

A kiállítást Yim Geun-hyeong, a Koreai Köztársaság nagykövete nyitotta meg, méltatva e kulturális együttműködés jelentőségét és potenciálját is, melyet egyértelműen a kiállítás szöuli bemutatása aknázhatna ki teljesen.

Kim Jinseok és Szatmári Gergely Két város meséje című kiállítás megtekinthető a kArton galériában (1054 Budapest, Alkotmány utca 18.) 2015. május 29. és június 26. között.