Kontextus - Adalékok. Hogyan közelítsünk kortárs vizuális művészethez

Kiállítás dátuma:

2012. december 17 - 2013. február 19.

Szerkesztette: Oltai Kata

A könyv 2012. december 14-én jelenik meg.

Hivatalos bemutatója a kArton galériában lesz 2012. december 14-én, 19 órakor, a könyv apropóján megrendezett, annak anyagából válogatott kiállítás megnyitóján.

Válogatta Oltai Kata.

A történet az Art Fanatics kiállításon kezdődött, a Műcsarnokban, ahova nagy magyarországi gyűjteményeket hívtak meg, többek között a mi gyűjteményünket is. Páran időnként tárlatvezetést tartottunk. Mindenki mesélt a gyűjtői szokásairól, az okokról, mit miért gyűjt. Erre a kérdésre én mindig az „Esterházy Marcell történetet” meséltem el.

Úgy öt-hat évvel ezelőtt Esterházy Marcell készített egy videót a nagyapjáról. A videón egy családi ebédet látunk, az asztalfőn a nagypapával, aki hihetetlen lassúsággal kanalazza a levest. A videót felgyorsították, ezért a családtagok összevissza rohangásznak, így a nagypapa − aki egyébként iszonyú lassan eszik − , normál tempóban kanalaz. Mire a nagypapa végére ér a levesnek, addigra az egész család megeszik egy komplett ebédet. Megfogott, de addig vacilláltam, amíg végül elvitték az orrom elől. Ez a hajó sajnos elment.

Pár évvel később, amikor Marcell nálunk készült kiállítani, küldött pár fotót a kiállítandó képekről. Ezek között volt egy három fotóból álló, üres lakást ábrázoló sorozat. A szobák, habár üresen álltak, tele voltak az ottlakó hátrahagyott nyomaival: látszott hol lógtak a falon a képek, hol álltak a szekrények, az ágyak. Nem tudtam az okát, de megérintettek a fotók. Megkérdeztem a Marcellt, hogy mi ennek a története. Elmesélte, hogy a nagyapja meghalt. Eltemették, a lakást kiürítették. Marcell, hogy emléket állítson neki, lefotózta a nagyapja elmúlt életének nyomait. A benne rejlô történet megtöltötte tartalommal a képeket, mint a pompeii áldozatok teste által hagyott üreget a beleöntött gipsz. Valóságossá, megfoghatóvá, ezáltal értelmezhetővé vált. Itt kezdődik valójában a történet, ugyanis így próbáltam megértetni a rémült közönséggel azt, hogy az én gyűjtési affinitásom túlmutat a puszta esztétikumon, hogy a képekben én többnyire a történetet keresem. Itt jöttem rá arra, hogy a kortárs művészetet nem tudom másképp értelmezni, csak a sztorival, azaz ha a kortárs művészetet a kontextusából kiragadod, pusztán esztétikai alapon általában értelmezhetetlenné válik. Ennek alapján fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy a kortárs művészetet az eddigiektől eltérő csoportosításban kellene bemutatni. Rávezetni a befogadót arra, hogy el kell olvasni az apró betűs szöveget, az alkotót és a bemutató helyet pedig arra, hogy a sztorit feltétlenül tegyék elérhetővé. A művész gyakran kényelmes és egy legyintéssel elintézi, hogy „Ha már magyarázni kell, akkor hülye a néző!”, és nem veszi a fáradtságot, hogy beavassa az úri közönséget abba, hogy mi a mű valódi háttere. A befogadó szintén elintézi egy kézlegyintéssel, mondván „Hülye az alkotó, ennek így semmi értelme!” Emiatt gyakran olyan státuszba kerül a mű és a néző, mint Rómeó és Júlia: szerencsétlen az időzítés, ezért mindkettő meghal.

Valamennyi műalkotásnak többféle olvasata van, minduntalan ki vannak téve az olvasói dekódolásnak, a könyv első blokkja azonban az ún. eminens jelentésre, a szerző szándékára koncentrál. Lemondva, sőt kizárva az interpretáció definitív és sokszor ultimatív pozícióját, kimondottan forrásgyűjteményként tételeződik.

A felkérés két irányból történt: voltak konkrét munkák, melyek történetét ismertem, izgalmasnak tartottam, mindenképp szerepeltetni szerettem volna; és vannak alkotók, akiknek a gondolatiságát, világlátását tartom érdekesnek, hozzájuk nyílt felkérésként ment, mely munkájukat tartják a könyv szempontrendszere szerint relevánsnak.

Olyan szerzőket kértem fel tanulmányok megírására, akiknek közelítésmódja tág spektrumú és otthonosan mozognak a kritikai művészettörténet fogalomrendszerében. Szabadon választhattak számukra közel álló témát, alkotót, vagy alkotást, melyhez egyfajta „olvasási stratégiát” kínálnak.

Szerzők:

Hornyik Sándor, Mélyi József, Oltai Kata, Perenyei Mónika, Tatai Erzsébet, Várnagy Tibor

Egyre nagyobb súllyal van jelen itthon is a magán-, vállalati- vagy éppen intézményi gyűjteményépítés, mely sajátos szempontok alapján szelektál és foglal rendszerbe, alakít ki hangsúlyokat azzal a gesztussal, hogy beemel munkákat. A megkérdezett gyűjtők és gyűjtemények felé azzal a kéréssel éltem, hogy válasszanak olyan műveket, melyek valamiért kulcsfontosságúak ebben a folyamatban. A kontextusok ezen vizsgálata csupán egy aspektus, egy megközelítés, mely nem áll meg ennek a kötetnek a tartalmi kereténél. A következő lépés ezeket a belső történeteket nemzetközi viszonylatba emelni.

Kiállító művészek:
Csontó Lajos, Esterházy Marcell, Fabricius Anna, Gerber Pál, Hecker Péter, Igor és Ivan Buharov, Kis Róka Csaba, Koronczi Endre, Nagy Kriszta x-t, Szabó Eszter

Igor és Iván Buharov: Smellection automat

Szabó Eszter: Holy Queen

Csontó Lajos: Totó Ottó

Sajtó:

Magyarországon a kortárs vizuális kultúra iránti érdeklődés az utóbbi években örvendetesen megnövekedett. Izgalmas és vágyott közeg lett, a problematizálás és a megközelítési módok sokfélesége egyre inkább elfogadott, a korábban egyeduralkodó „egydimenziós” művészettörténet utolsó bástyái is megremegtek. A szempontrendszerek gazdagodtak a társadalomtudományok, a nyelvfilozófia, a modern hermeneutika, a kultúrantropológia, filmelmélet és egy seregnyi más társtudomány területéről kölcsönzött és adaptált terminussal és módszerrel.

Jelen kiadvány erősen műspecifikus, szándékaim szerint segédlet – és mindenekelőtt törekvés – a körülöttünk zajló kortárs vizualitás pontosabb megértéséhez. A téma jellegéből fakadóan nem összefoglaló-definiáló jellegű, nem abszolutizál, rangsorol vagy hierarchizál, sokkal inkább egy felütést, lehetséges adalékokat kínál.

A szövegek beszélgetések, interjúk, összegyűjtött statementek, írások alapján álltak össze, több esetben megőrizve annak esetlegességét, élőbeszédszerűségét, olykor hibáit is.
Valamennyi műalkotásnak többféle olvasata van, minduntalan ki vannak téve az olvasói dekódolásnak, a könyv első blokkja azonban az ún. eminens jelentésre, a szerző szándékára koncentrál. Lemondva, sőt kizárva az interpretáció definitív és sokszor ultimatív pozícióját, kimondottan forrásgyűjteményként tételeződik. A felkérés két irányból történt: voltak konkrét munkák, melyek történetét ismertem, izgalmasnak tartottam, mindenképp szerepeltetni szerettem volna; és vannak alkotók, akiknek a gondolatiságát, világlátását tartom érdekesnek, hozzájuk nyílt felkérésként ment, mely munkájukat tartják a könyv szempontrendszere szerint relevánsnak.

A kiadványban szereplő művészek:

Hornyik Sándor: A spektákulum festői dekonstrukciója– Történeti festészet a Történelem után|Mélyi József: A videoklip története - Csáki László animációi|Oltai Kata: Vágyott és kötelező szerep: férjhez menni! – Kortárs művészeti stratégiák gender szempontú vizsgálata|Perenyei Mónika: Orvos kurátorok|Tatai Erzsébet: Koronczi Endre – Mondd hogy szeretsz, öleljük meg egymást

A könyv megjelenése apropóján egy kiállítási anyagot is összeválogattam, a könyvben szereplő alkotóktól. Az installálás módjában pedig közös gondolkodás után döntöttük el, hogy a munka utóéletéből vagy a gondolat megszületésének idejéből villantunk fel adalékokat.

A kiállításon szereplő munkák:

Csontó Lajos: Totó Ottó, 2010 | Esterházy Marcell: v.n.p. v3.0 I.-III., 2008 |Fabricius Anna: Háztartási Anyatigris, 2006 |Gerber Pál (dokumentációs installáció) |Hecker Péter: Gyerekkoromban híres és gazdag festő akartam lenni…, 2003 |Igor és Ivan Buharov: Smellection automat, 2011 |Kis Róka Csaba: Kitartás, 2011 |Koronczi Endre: Mondd, hogy szeretsz…, 2008 |Nagy Kriszta x-t: Nagy Kriszta a Parlament előtt székel, 2006 |Szabó Eszter: Holy Queen, 2012

„Úgy öt-hat évvel ezelőtt Esterházy Marcell készített egy videót a nagyapjáról. A videón egy családi ebédet látunk, az asztalfőn a nagypapával, aki hihetetlen lassúsággal kanalazza a levest. A videót felgyorsították, ezért a családtagok összevissza rohangásznak, így a nagypapa − aki egyébként iszonyú lassan eszik − , normál tempóban kanalaz. Mire a nagypapa végére ér a levesnek, addigra az egész család megeszik egy komplett ebédet. Megfogott, de addig vacilláltam, amíg végül elvitték az orrom elől. … Pár évvel később, amikor Marcell nálunk készült kiállítani, küldött pár fotót a kiállítandó képekről. Ezek között volt egy három fotóból álló, üres lakást ábrázoló sorozat. A szobák, habár üresen álltak, tele voltak az ottlakó hátrahagyott nyomaival: látszott hol lógtak a falon a képek, hol álltak a szekrények, az ágyak. Nem tudtam az okát, de megérintettek a fotók. Megkérdeztem a Marcellt, hogy mi ennek a története. Elmesélte, hogy a nagyapja meghalt. Eltemették, a lakást kiürítették. Marcell, hogy emléket állítson neki, lefotózta a nagyapja elmúlt életének nyomait.

… Itt kezdődik valójában a történet, ugyanis így próbáltam megértetni a rémült közönséggel azt, hogy az én gyűjtési affinitásom túlmutat a puszta esztétikumon, hogy a képekben én többnyire a történetet keresem. Itt jöttem rá arra, hogy a kortárs művészetet nem tudom másképp értelmezni, csak a sztorival, azaz ha a kortárs művészetet a kontextusából kiragadod, pusztán esztétikai alapon általában értelmezhetetlenné válik.” /részlet Kozma Péter, a könyv kiadójának előszavából/

Keresés űrlap

Kontextus - Adalékok. Hogyan közelítsünk kortárs vizuális művészethez