Mert elhagyatnak akkor mindenek

Futaki Attila „Mert elhagyatnak akkor mindenek.”

Megtekinthető: 2005. április 26 – 29.

Megnyitó: 2005. április 26. 19.00

Futaki Attila kiállításával a kArton Galéria olyan sorozatot szeretne elindítani, ahol fiatal képregény rajzolóknak ad bemutatkozási lehetőséget. A „72 órás kArton talent program” keretében évente két-három alkalommal tervezünk hasonló, párnapos kiállításokat.

„Futaki Attilának a kArton galériában nyíló kiállításán bemutatásra kerülő 20 képből álló grafikai sorozatából egy történetet bonthat ki a néző. Képről képre egyre egyértelműbb egy alak kiválása az arctalan tömegből. Végigkövethetjük a szereplő útját, miközben egy hatásos film gyors vágástechnikájának köszönhetően egyszerre tudjuk felülnézetből és premier plánból figyelni az alak vergődését, így egyszerre a kényelmes kívülálló szemszögéből és a nyugtalanító konfrontálódás pozíciójából lehetünk a történet résztvevői.

Akadémiai stúdiumokra emlékeztető precizitással jellemezhető ceruzarajzok, könnyed széntechnika, valamint a fekete tus használata teszi változatossá a grafikákat, olyannyira, hogy egészen különbözőek is lehetnek az egyes képek, ami mintegy a nézőt a narrativitás fokozott figyelembe vételére készteti.

A fekete-fehér jelleg és a technikai perfekcióra való törekvés fotószerű hatást kelt, leginkább az az érzésünk alakulhat ki, hogy fénykép alapján, vagy mesterséges eljárással jöttek létre a képek. Futaki Attila viszont gyakorlatilag a művek minden részletét „tiszta” módszerrel, fejből vagy látvány után rajzolta, gondos koncepcionális tervezés után, sok vázlat elkészítésével hozza létre végleges, kiforrott kompozícióit.

Hidegen technicista, fényképszerűen aprólékos ceruzahasználat jellemző a nagyvárosi környezetet bemutató képekre. Indokoltnak tűnik a távolságtartó magatartás, hiszen a monumentális, lepusztult épületek, magas kerítések és a fenyegető hangszórók egy orwelli képzeteknek megfelelő totalitárius diktatúra mindenki által felismerhető képi elemei. A helyszín valójában mégis a foghíjtelkekkel szabdalt budapesti belváros ismerős mikrovilága, megszokott épületeinket növeszti a művész - szinte Piranesihez hasonlóan - nyomasztó, apokaliptikus környezetté. Nem okozhat így különösebb nehézséget a közelmúlt magyar grafikai teljesítmények kontextusában való elhelyezés, Orosz István és Takáts Márton[i] bravúros, Piranesi és Escher művészetén alapuló „budapest parafrázisaira” való utalással,[ii] tágabb összefüggésben pedig a magyar figuratív festészetnek nem annyira a 60-as, 70-es évek pop-art és hiperrealizmus által meghatározott tradíciójához[iii], inkább Csernus Tibor 90-es években festett „caravaggieszk" festményeihez való kötődéssel. A perspektíva azonban nyugtalanítóan túlhangsúlyozott, amit brutálisnak tűnő fekete-fehér fénykezelés szervez konstruktív textúrává.

A művész mindig összetartozó képpárokban gondolkodik. Gyakran ismétlik meg a képek így a lényeges motívumokat, párhuzamos kompozicionális megoldásokat létrehozva, máskor a képi ellentétek - sötét-világos, közeli-távoli - emelik ki a narratíva fontos mozzanatait. Eljutunk egy bérház belső körfolyosójára, itt az oldott, szabálytalan tusfoltok a fokozódó zaklatottság képzetét hozzák létre, amelyhez a képpár második darabja a hullámzás érzésével járul hozzá. Minél inkább közeledünk tehát a biztonságot jelentő intim magánéleti szféra felé, annál inkább elkerülhetetlennek tűnik a tragédia…”

Részletek Ferencsák Dávid írásából in: Beszélő: 2005/március-április

[i] Budapest Hommage à Piranesi rézkarc-sorozat, 2000. [ii] Vagy Orosz István egyik rajzfilmjére is gondolhatunk, Vigyázat, lépcső!, 6 perc, 1989. [iii] Főleg Méhes László és Lakner László festészetéhez.