Szerencsefüggőség

Irhás József vagyok, születtem Hódmezővásárhelyen, 1968 áprilisában, most is szülővárosomban élek.  Budapesthez mennyasszonyom köt a legjobban, mindamellett, hogy egy alföldi városban élő embernek a nagyvárosi miliő és lüktetés mindig élményt és más aspektusokat nyújt.
Iskolámat a Szegedi Hittudományi Főiskolán végeztem Dogmatika abszolvensként, Lelkipásztori munkatárs és Hittanári szakon. Két verses könyvet adtam ki ez idáig, Szanszkrit mese és Szubkultúra címmel. Jelenleg értelmi fogyatékosokat ellátó intézményben dolgozom Hódmezővásárhelyen. Az a szellemi út melyre ráléptem tett edzetté és egyben érzékennyé az emberek felé és azok sorsának megértéséhez. Remélem, jó úton haladok, mert bízom a tisztességes emberi kapcsolatokban, az őszinte és segítő barátságban a másik elfogadásában és az emberben eredendően rejlő jóság megnyilvánulásaiban, még ha a mai kor szellemét érezve is, de nem azonosulva vele, olykor vívódásokkal kell küszködnünk.
A fotózást nem tanultam, de mindig is közel állt hozzám a képi megjelenítés formái, régebben grafikákat is készítettem, de nem tartom magam tehetségesnek, gyenge az anatómiai képzettségem, több képzettséget kellene szereznem. Így a fotózás megoldott egy csapásra mindent, de mégsem helyettesíti a belső alkotó erő manifesztálódását. De mégis hajt valami fotózás közben és ez jó érzéssel tölt el. Szeretem az absztrakt, makró vagy zsánerképek készítését, meghitt és érdekes pillanatokat keresek. 

A foto pályázat kiírása érdekes volt számomra. Hogyan lehet a szerencsét összekötni a függőséggel? Képemet a kontrasztra építettem a budapesti Ferenc - körúton. Két, sorsától megviselt emberrel találkoztam illetve találtam rájuk a lottózó ablakában ülve. Vajon mi történne az életükkel, ami régebben talán normális egzisztenciával, családdal éltek. De most, akiknek az utca lett a hazájuk, otthonuk, önmaguk vagy mások hibája által, hogyan tudnának élni tovább a kiírt nagy összegű nyereménnyel, ha megnyernék. Hogyan változna meg az életük? Itt is érvényes lenne a mondás, hogy a pénz nem boldogít? Ezek a gondolatok futottak bennem, amikor lefotóztam őket. Majd beszélgettem velük, és az volt a legérdekesebb és értékes számomra, hogy ezek az emberek így is boldogok voltak, barátságosak és közvetlenek. Hálás vagyok nekik.

1985-ben kezdtem fotózni. Ettől az évtől egyben a Belvárosi Ifjúsági Ház fotósa is voltam pár évig, ahol megalapítottam a Környezetvédő Fotósok Stúdióját. 1987-től szabadúszóként élek. 1992-ig sajtófotózással, modellfotózással foglalkoztam, de fő témám mindig is a város volt és a szociofotó. Megjelent néhány képem könyvborítókon, lemezborítókon, de 1992-ben ellopták a felszerelésemet és csak 2006-ban tértem vissza a fotográfiához. A közben eltelt idő alatt kézművességgel, reklámgrafikával foglalkoztam és egy ideig szövegíró voltam a L'art pour l'art Társaságnál. A groteszk, abszurd humor mindig is fontos volt számomra, de fotóimon nagyon ritkán jelenik meg. Az is igaz, hogy a belvárosi házak tetején mászkálva ritkán találkozni vicces témával. Tervezem egy nagyobb kiállítással és egy albummal lezárni a lassan 30 éve tartó BUDAPESTZOOM projektet és elmélyültebben foglalkozni szociofotóval és a tájfotózással. Az önálló stílusjegyeket kerülöm, de képeim többnyire felismerhetőek az aláírásomból. Nálam a téma lehetőleg felülírja azt, amit általában látásmódnak neveznek.

Tanulmányaimat Afrikában, Angliában majd később Budapesten folytattam közgazdasági pályán. A fotózás az egyetemi tanulmányok befejezése után egy filmgyártó cégnél eltöltött idő során kezdett valósággá válni olyannyira, hogy 2007 óta ez a foglalkozásom. A fotózást egyetemes keretek között nem volt módom tanulni, így a Népszabadság fotóriporteri szakán eltöltött fél év illetve a New York Film Academy által tartott directing and cinematography workshopon kívül autodidakta módon sajátítottam el és tanulom a mai napig. A film és a fotó folyamatosan váltja és kiegészíti egymást az életemben. Az évek alatt volt lehetőségem dolgozni nemzetközi cégeknek, szervezeteknek, mint pl. Mercedes Benz, Caterpillar, United Nations, illetve kiállításokon részt venni itthon és Londonban a Renaissance Photography jóvoltából. Jelenleg egy közlekedéssel kapcsolatos anyagon dolgozom.

Ostoba álmom, hogy elismert író, grafikus és festő legyek. A fotózást csak dokumentálásra használom, önszorgalomból. Mindig úgy aposztrofálom magam: csak földrajzilag vagyok miskolci, szellemileg máshol járok. Nagyon szeretek olvasni, a legmodernebb művészet foglalkoztat napi 25 órában. Régebben ontottam a műveket, ma már ezerszer meggondolom, mit írok le. Néhány éve foglalkozom szép betűk rajzolásával, így állíthatom, Miskolc kalligráfusa vagyok. Pesten grafikákból volt kétszer, Miskolcon négyszer kiállításom. Volt lakásgalériám 7 hónapig, dekoráltam a Műcsarnokban, egyszer Pesten felolvasóestet tartottam és több írásomat az intermédián vitatták meg. Újabban olajfestményeket kezdtem készíteni. Publikálni a saját kiadású újságomban publikálok mindent, amiben a legeslegmodernebb és első magyar művészeti ágat, a hiperprimitivizmust prezentálom. Munkáim és személyiségeim önellentmondásosak.

A Leányvásár c. filmben Kiss Manyinak és Latabár Kálmánnak van egy jelenete, ahol Kiss Manyi Kálmánt ellöki a zene alatt egy csaphoz, amiből ő vizet borít ki. Csakhogy egy nyilván előre nem eltervezett véletlen folytán a csap felett lévő széles és vastag tükör lezuhan. Mivel ő háttal áll a mímelt elesés után, és a felkelés során sem nézett oda, kizárólag óriási szerencse, hogy nem vágja kupán a hatalmas tükör, századmásodpercek alatt ugrik arrébb, anélkül, hogy tudta volna, hogy súlyos sérülés elől menekült meg. A fotót szándékosan egy számítógép monitorán való lejátszás során pillanatmegállítás segítségével rögzítettem.