[megnyitó
| [sajtó]

Tehnica Schweiz - László Gergely & Rákosi Péter

Kiállítás dátuma: 
2009. december 2. - 2010. január 28.

Tehnica Schweiz / László Gergely & Rákosi Péter

A Garázs Projekt, 2007-2009

2007 végén kezdtünk el a Dunaújvárosban található legnagyobb magyarországi garázssorral foglalkozni. A Vasmű munkásai számára felépített 1200 garázsból álló telep az 1950-es évek elején felépült város fejlesztésének és korszerűsítésének volt a része, bár csak tíz évvel később, a 60-as évek végén, 70-es évek közepén készült el.

Ma a garázs-város többnyire férfiak találkozóhelye, a családi élet „kipihenésének”, illetve az alternatív ifjúsági kultúrának a helyszíne. Rengeteg zárt garázsajtó rejt titkokat, privát helyeket, különböző hobbikat, szakmákat.

Munkánk három szakaszból állt. Azért, hogy megértsük a garázshasználat sokféleségét, és, hogy jobban megismerjük annak kivitelezését, először megpróbáltuk a lehető legtöbb létező garázs belsejét dokumentálni. A projekt második szakaszában kibéreltünk egy garázst. Ebben olyan ötleteket rendeztünk be, installáltunk, melyeket mi, a barátaink, vagy ismerőseink képzeltek el, azzal kapcsolatban, hogy vajon mik is lehetnek a zárt ajtók mögött. Megkértük őket, hogy tervezzenek garázst nekünk, amelyet aztán megvalósítottunk.

Végül egy olyan Garázsfesztivált szerveztünk, amelyre bárki, bármilyen programmal jelentkezhetett. Ennek eredményeképpen szinte az összes helyi amatőr zenekar (akiknek a garázs egyben próbaterem is), biciklisek, a helyi versbarátok köre, zsonglőrök és egy nagy csapat fiatal önkéntes vett rész.

2008. és 2009 szeptemberében is rendeztünk fesztivált. Mindkét esemény, az előkészületektől, a kampányon át, a programok megvalósításáig teljesen önkéntes alapon szerveződött.

A kArton galériában rengeteg fotóval, tárggyal, motívummal, videóval kíséreljük meg felidézni a fesztivál hangulatát.

A fesztivál a „TE ITT ÁLL” public art program és a „Párhuzamosok találkozása“ esemény-sorozat keretében került megrendezésre. A fesztivál az OKM által támogatott országos public art pályázat keretében jött létre, az Európai Unió Kultúra keretprogramjának támogatásával. Ötletgazdája és lebonyolítója a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus (MMIKL) szakmai igazgatósága.

Együttműködő partnerek: ICA-D Impex – Kortárs Művészeti Szolgáltató

Kiégő Izzók

http://garazsfesztival.blogspot.com/

Tehnica Schweiz - László Gergely & Rákosi Péter